Hótalppal az Ortler-Alpokban


Hótalppal az Ortler-Alpokban
Megjelent: 2017. február 21. kedd, 19:40  Írta: pavluxek
Suldenspitze

Ami a hótalpazást illeti, úgy éreztem, ideje valami komolyabb hegyeknek is nekifutni, behúzni valami téli háromezrest, lehetőleg a „fekete pályán”. Ehhez persze az kell, hogy a hegy és a körülmények is alkalmasak legyenek számunkra. A választás a dél-tiroli Ortler-Alpokban álló Suldenspitzére (Cima di Solda, 3376m) esett.

A hatalmas és gyönyörű Ortler – a tiszteletbeli négyezres – lábánál meghúzódó Sulden kabinos felvonóján szinte csak mi utazunk felfelé a délutáni órán, február idusán, mindenki más lefelé jön már ilyenkor a hegyekből. A felvonó felső állomása mellett áll, 2581m magasságban a Schaubachhütte, ahol szállást foglaltunk. Jártunk már itt, tudtuk, milyen lesz. 1875 óta áll itt épület. Először egy kunyhó, majd a 19. századi természetbúvár Ernst Adolf Schaubachról elnevezett turistaház. Az első világháborúban Dél-Tirolban gyakorlatilag az összes turistaház elpusztult - ez is. A mostani épület 1926-ra épült újjá (Rifugio Citta di Milano néven), s azóta itt túl sok minden nem is változott, tán még a vakolat is a régi, legfeljebb annyi újdonság van, hogy a ház visszakapta régi, német nevét is, így – sok dél-tiroli házhoz hasonlóan – két, egymástól független neve van. Milano is, Schaubach is.

A Schaubachhütte tehát amolyan retró turistaház, málladozó vakolattal, nyikorgó lépcsőkkel és döbbenetes kilátással a Suldenferner (gleccser) völgye fölé magasodó Ortler-Zebrù-Königspitze trióra. A Keleti-Alpok egyik leggyönyörűbb és legkedvesebb panorámája ez, sokunk számára. A teraszról is ezt látni, az étkezőből is, az ágyból is. Megunhatatlan, fenséges.

A ház egyébként a suldeni Wallnöfer család kezelésében levő hatalmas és csinos Post Hotel leányvállalata, így a kimondottan egyszerű környezetben kissé tájidegen, egyenruhás szakács főz ránk, meglehetősen magas színvonalon. Félpanzióra fizettünk be az előzetes foglalás során (nem is volt más lehetőség), s a svédasztalos reggeli mellett olyan háromfogásos vacsorákat kapunk, hogy az bármelyik puccos étteremben megállná a helyét. Ó, azok a pasták, spenótos gombócok, disznó- és marhaszeletek… és a dolci… Azt hiszem, ennem kell valamit, mielőtt folytatom…

A személyzet is megér egy misét. A szakács – aki németül beszél, de bármikor elénekli a „Jóóóska, levelet hozott a póóóósta…” kezdetű dalocskát – és a kukta mellett két lány viszi a boltot. Egyik kisinyovi moldáv, a másik pedig egy kedves, zólyomi szlovák csaj. Egyikük olaszul tud, a másik németül. A felállás bábeli nyelvzavart eredményez; habár mi vagyunk az egyedüli szállóvendégek, mégis német, olasz, angol, román, szlovák, lengyel, magyar szavak repkednek kellemes kavalkádban egy-egy rendelés során. Kinek, kivel, mi a közös nyelve, azt használja.

De talán elég ennyit a házról, mert így sosem fogunk elindulni! Pedig még azt is el kell mesélnem, mert nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy az Ortler volt – a maga 3906 méterével – a Monarchia legmagasabb hegycsúcsa, a Königspitze – (auch Königsspitze, italienisch Gran Zebrù 3851m) pedig a második. A kettő között magasodó Monte Zebrù „csak” 3735 méteres. (Zebrù egy középkori remete volt, aki a hegyvonulat túloldalán levő völgyben élt). Itt, az Ortler-csoportban egyébként vannak még további háromezer-hétszázas hegyek, úgyhogy a Tauern oly népszerű, de a Monarchia nagy hegyei közül csak harmadik Großglocknere szinte kakukktojásnak tekinthető a sorban. A Monarchia megszűnésével és Dél-Tirol 1919-es elcsatolásával (saint germaini béke) ezek a hegyek némileg veszítettek a jelentőségükből, hiszen Olaszországnak eleve voltak/vannak jelentős négyezresei.

 

Még egy dolog van, amit muszáj elmondanom – mielőtt elindulunk – az előttünk álló gleccserről. Éppen 200 éve azzal borzolta a kedélyeket – s tett szert világhírnévre 1817-ben -, hogy már annyira megközelítette a települést, hogy a faluvégi házakat fenyegette. Aztán a klíma melegebbre fordulásával jelentősen visszahúzódott, s habár a vastag kőtörmelék alatti jégnyelvek jóval hosszabbak a gleccsernek térképek által jelzett határainál, mostanra ez a jégár is csak árnyéka régi önmagának.

 

Ezen, a rendszerint nyáron is vastag hóval fedett gleccseren fogunk felmenni északi irányból a csúcs jobb oldalán levő nyeregbe (Janiger Scharte / Forcella di Solda, 3323m), s onnan tovább, a csúcsra. 1-2 méteres hó lehet most a gleccseren, számottevő hó napok óta nem esett, spontán lavinák nem várhatók, amúgy az egész útvonal sem különösebben lavinaveszélyes, csak a gerinc környéke. Kezdetben viszonylag lankás, majd egyre meredekebb emelkedőn haladunk. Mögöttünk három túrasíző csoport jön. A helyi hegyivezetők szerdánként vezetnek hótalpas, csütörtökönként pedig sítúrát a csúcsra, utóbbit a hótalpasok által előző nap kitaposott nyomvonalon. Ma csütörtök van, s a vezetett sítúrák jönnek mögöttünk. A tegnapi hótalpas túrán nem lehettek sokan, a délutáni felmelegedés és a hideg éjszaka a nyomcsapást szinte eltüntette, úgyhogy kapóra jön az általunk taposott nyom; egyáltalán nem sietnek kikerülni vagy megelőzni bennünket a sízők.

 

Ahogy a gleccser egyre meredekebbé válik, megszaporodnak a hatalmas gleccserhasadékok, letörések, szérakok. A viszonylag kis magasság ellenére is jelentős méretű képződmények ezek, amiket a téli hótakaró sem tudott eltüntetni, elfedni. Kerülgetjük őket, tisztes távolságból. Mellettünk a gigászok; a kisebbik Zebrù, majd az impozáns Königspitze lábánál vonulunk, gyakorlatilag megkerüljük a hegyet, miközben felmászunk, szintben a derekáig. Még egy utolsó fárasztó kaptató, s felérünk a gerincre, a nyeregbe. Innen már csak 50 méter szint a Suldenspitze lapos csúcsa, így nem sietünk, hiszen még csak 2 és fél órája jövünk, s egész napunk van a kirándulásra a stabil, szép időben. Félreállunk hát, egy nagyobb pihenőre.

 

Előttünk a Zufallferner (gleccser) és a Zufallspitze-Cevedale kettős csúcsának gyönyörű látványa. Háromezer-hétszázas csúcsok ezek is, pár éve jártunk már ott. Mellettünk-fölöttünk a Königspitze, mögöttünk az Ortler… kell ennél jobb tízóraizó hely? Nem kell.


 

Lecsatoljuk a hótalpakat, hágóvasat veszünk, mert az előttünk álló gerincen nincsen sok hó, csak majd a csúcson, ami egyébként egy lapos púp, középen keresztülvágva egy jó nagy hópárkánnyal. Közben elmegy mellettünk két túrasíző csapat a csúcs felé. Látszik, hogy azért itt sem mindenki profi, van velük bőven dolga a vezetőknek.

Kisvártatva mi is nekiindulunk, végig a keskeny gerincen, majd fel a nagy bálnahátra. A hegy tele van első világháborús kőmellvédekkel, géppuskafészkekkel, szögesdróttal és vasággyal, a csúcson pedig egy légvédelmi géppuska állvány áll – de ebből most semmi sem látszik, a hó mindent beborít, s a csúcs hópárkánya a géppuskaállványt is elnyelte. Nem is megy senki a csúcsra, hogy aztán leszakadjon a párkánnyal…

 

Gyönyörködünk, fényképezkedünk. Közben befut még egy túrasí-csapat, az élő legenda Kurt Ortler vezetésével. Kurt külön fejezet a Königspitze történetében, annyi új útvonalat mászott a legendásan nehéz hegyen, amely hegy bő fél évszázada Kurt Diembergert is híressé tette, a nagyok közé emelte. Én meg legbelül egy kicsit büszke vagyok, hogy ma magyarok taposták a nyomot a helyi vezetőknek, de még Kurt Ortlernek is a Suldenspitzére.

A fényképezkedés után visszavonulunk a nyeregbe, vakarózni, ebédelni. A túrasízők közül a kevésbé bénák rövid úton ereszkednek le a völgybe, csak a kevésbé rutinosakat hozzák elénk a vezetők, hogy a nyeregből vigyék le őket a gleccserre. Bizony, van közöttük olyan is, aki ténylegesen nyüszít félelmében a keskeny gerincen, pedig most nem is lehet nagyot esni, hiszen a puha hó gyorsan és kellemesen lefékez(ne). De aki retteg, az nyilván nem tudja felmérni ezt.

 

 

Sajnos a lefelé szlalomozó túrasízők a keményre taposott nyomainkat el is tüntetik, s a délutáni felmelegedés is fellazítja a havat, így a lefelé menet kis túlzással rémálom a számunkra a mély hóban, de ez majdnem mindig így van, erre fel kell készülni fejben legalábbis.

Különösebb izgalmak nélkül jövünk le a hegyről, s délután négykor már a teánkat szürcsöljük a Schaubachhüttében. A téli háromezres behúzva. „Fekete pályán.”

Képek: https://goo.gl/photos/KgBBU8YRCpVofRCq8